Jó kajához minőségi összetevőkre van szükség, mégpedig a megfelelő arányban és sorrendben. Ha mást és más sorrendben tesszük bele, az eredmény már nem lesz ugyanaz. A síelés is így működik. Ha az összetevők egy részét kihagyjuk, hiába csináljuk a többit szorgalmasan, nem leszünk igazán jók. A sítechnika csak egy alkatrész az összetett gépezetben.
Mozgáskultúránk alapjait szüleinktől és nagyszüleinktől kapjuk.
Erre az alapra gyűjtjük a tapasztalatainkat csecsemő és gyerekkorban. Nemcsak a mozgást alapozzuk ilyenkor, hanem a lélektani-idegrendszeri összetevőinket is. Nem köztudott, de a félelemmel kapcsolatos viszonyaink szempontjából például az első pár életévünk meghatározó, mégpedig. A legtöbb LEGO-kockánkat kamaszkorunkig összegyűjtjük. Később az lesz a legfontosabb, mennyire kreatívan és tudatosan építkezünk ebből a készletből.
Maga a sítechnika - azaz a síeléssel kapcsolatos mozdulatok és mozgásszerkezetek - ezekre az alapokra épülnek.
A mozdulatok, mozgásszerkezetek önmagukban nem fognak sikert jelenteni a sípályán. Meg kell tanulnunk ezeket a mozdulatokat a vízszintes talajról áthelyezni a lejtőre, alkalmazkodni a sípálya lejtéséhez.
A következő blokk a kanyar önmagában. Biciklivel bekanyarodni egy utcába nem okoz gondot, de ha őszinték vagyunk önmagunkkal, ha már tovább bent kell maradni a kanyarban, ha szűkebb sugáron vissza kell fordulni, fenn kell tartani a talajt, az emberek 90%-ának megremeg a keze közben. A továbblépéshez meg kell ismerni a kanyar sajátosságait és meg kell tanulni alkalmazni a sítechnikai mozdulatokat a kanyar változásai közben is.
Mindezt csak nem önmagunkban kell képesnek lenni összehozni, hiszen a sípályát nem lehet úgy kibérelni, mint egy teniszpályát. Képesnek kell lennünk a mozgással kapcsolatos feladatokat minél inkább automatikusan elvégezni, és közben a figyelmünket felszabadítani a körülöttünk síelők megfigyelésére, az útvonal tervezésére stb.
Az alapok: alapvető mozgáselemek és készségek
A sítechnika a síelő képességeire és mozgásos tapasztalataira épül. Ha ezek hiányosak, a sítechnika gyakorlása önmagában nemigen fogja kipótolni. Mindannyiunknak más volt gyerekkora, más játékokat játszottunk és más sportokat űztünk. Vannak, akik bátrabbak, mások kissé óvatosabbak. Viszont egyikünk sem tökéletes. Lesznek olyan képességek és mozdulatok, amelyek szükségesek lennének a jó síeléshez, de sokunknak hiányoznak.
Úgy is mondhatjuk, hogy ezeket a képességeket hozzuk magunkkal. Kinek gazdagabb a szerszámos ládája, kinek szegényesebb.
Ilyen alapmozgások például:
A boka hajlításának fenntartása (pipálás) bármilyen körülmények között
A térd rögzítése elöl, a lábujjak felett
A láb hátra húzása
A comb forgatása távolítás vagy közelítés nélkül
A medence stabilizálása billenés és csavarodás ellen
Háti mobilitás
A láb (lábfej) forgatása (oldalra billentés nélkül, viszont a hajlítás fenntartásával)
A láb oldalra billentése (külső és belső talpélre), forgatás nélkül, a hajlítás fenntartásával
Az egyensúly megtartása (lehetőleg a felsőtest mozgása nélkül)
Stabilitás egy lábon a medence elforgatása vagy billentése nélkül
Stb.
Jó hír, hogy ami hiányzik, nincs elveszve, sok minden pótolható. Bár tény, hogy ezeknek a részmozdulatoknak a fejlesztésére a sípályán alig van esély. Még a legkönnyebb lejtő is túl bonyolult ahhoz, hogy ezekre a részletekre odafigyeljünk. Konditeremben vagy otthon viszont meglepően jól ki lehet kidolgozni őket.
A szárazedzés, a felkészülés szerepe csak részben az erősítés vagy hogy jobban bírjuk az egésznapos síelést. Legalább ennyire fontos az alapmozdulatok pontos kidolgozása.
A sípálya nem vízszintes
Legtöbben vízszintes környezetben élünk, sportolunk. Az idegrendszerünk ehhez szokott hozzá. Az egyensúly, a mozgás tervezése a megszokott vízszintes talajon működik hatékonyan. Elsőre könnyűnek tűnik lejtőn lefelé futni, majd rájövünk, hogy nagyon könnyű elesni lefelé futva.
A vízszintes talaj megoldásai a lejtőn gyakran a várt eredmény ellenkezőjét produkálják. Inkább elveszítjük az egyensúlyt, mintsem visszanyernénk.
Ennek sok oka lehet, mint pl.:
Vízszintes talajon a testrészeinket nagyjából függőlegesen rendezzük el egymás felett: ott ez a legstabilabb. Ugyanez a testtartás a lejtőn, síelés közben már hátul van. Itt a hatékony testtartás megközelítőleg merőleges lenne a lejtőre, ez viszont csak siklás közben stabil, különben orra esünk.
Vízszintes felületen a testünk és a lábunk (lábfejünk) derékszöget zár be. Ha ugyanígy állunk a lejtőn, a sarkunkon támaszkodunk és a lábujjaink a levegőben vannak. Mivel a lehető legnagyobb felületen szeretnénk támaszkodni, ezért lenyomjuk a lábujjainkat. Ekkor viszont a bokánk kerül tompaszögbe, ha síelés közben elöl szeretnénk maradni, akkor viszont hajlítva (hegyesszögben) kellene tartani. Így a megszokott stabil helyzet miatt a lejtőn, síelés közben hátra fogunk kerülni.
A középhelyzetet csak akkor tudjuk megtartani, ha a hátsó kinetikus láncot (hátizmainkat, farizmainkat, a lábunk hátsó oldalát) hatékonyan használjuk, különben a felsőtest túlzottan előre fog dőlni, a csípő (fenekünk) pedig hátrafelé mozdul. Erre vízszintes talajon nincs életbevágó szükségünk.
Tehát a vízszintes felületen stabil testtartást biztosító megoldások nem alkalmasak a lejtőre. A testtartási rutinjainkat a lejtőhöz kell igazítanunk. A lejtőn való mozgást tanulni kell, nem működik magától. Ez a síoktatás egyik fontos területe.
"Return of the turn" - az alpesi síelés lényege a kanyar
A mozgásaink többsége egyenes vonalú mozgás. Biciklizni vagy futni egyenes vonalban nem gond, szűkebb íven kanyarodni már a legtöbb embernek kihívást jelent.
Kanyarban idegrendszerünk elveszíti a horizontot, ami nekünk ugyanúgy gond, mint egy repülőnek. Eközben különböző testrészeink más-más pályán és különböző sebességgel haladnak. A fejünk egyenesen előre mutat, ahogy a tekintet is, miközben oldalra haladunk.
Az agyunk ahhoz szokott, hogy jövőbeli helyzetünket és a szükséges izomfeszültségeket egyenes vonal mentén tervezze meg. Ez a feladat egy bizonytalan kimenetelű, íves pályán a legtöbb ember számára ismeretlen kihívás.
Amikor bizonytalannak érezzük magunkat, ösztönösen hajlamosak vagyunk hosszabb ívre kerülni vagy egyenesen tovább haladni. Ezt szoktuk látni, amikor valakivel elszalad a síléc a pályán, és a pálya végén inkább elengedi és nyílegyenes rombol a lift felé. Önigazolásként lehet mondani, hogy így akartuk, de a valóságban ez csak egy kontrollvesztés: ha akartunk volna sem tudtunk volna már kanyarodni.
Rövidebb sugarú íven fordulni szokatlan kihívás az agyunknak; ezért ha bizonytalanok vagyunk, egy ismertebb - egyenesebb - nyomvonalon próbálunk síelni.
A síelés csapatsport
Ritkán adatik meg, hogy egyedül síelhessünk egy üres pályán. Többnyire mindig van valaki körülöttünk, akivel össze kell hangolni a síelésünket.
A síelés állandó odafigyelést igényel. Figyelni kell a mozdulatokra, a részletekre, a lejtőre, tervezni a nyomvonalunkat, viszont a figyelmünk kapacitása nem végtelen. Nem csoda, hogy sok síelőnek a forgalomra, a többiekre már nem sikerül figyelnie.
A síeléssel kapcsolatos feladatainkat automatikus szintre kell gyakorolni, hogy felszabadíthassuk a figyelmünket más szempontokra.
Képesnek kell lennünk megtervezni a nyomvonalunkat, figyelni a többi síelőre körülöttünk (és mögöttünk), a forgalom dinamikájára.
Az a legjobb, ha képesek vagyunk kommunikálni a többi síelővel, ha lehetőség van rá, pl. szemkontaktust teremteni és összehangolni a mozgásunkat. Szükség esetén át kell tudnunk tervezni az útvonalunkat, és képesnek kell lenni azonnal hatékonyan reagálni.
Összefoglalva
Konditeremben vagy otthon, szárazedzéssel, sokkal jobban meg lehet tanulni a pontos részmozdulatokat, mint a sípályán.
Ezekre alapozva lehet begyakorolni a sítechnikákat.
Mindezt fokozatosan meg kell tanulni alkalmazni az egyre meredekebb lejtőkön.
Meg kell tanulni a különböző sugarú kanyarok jellemzőit. Lépésről lépésre meg kell ismerni és alkalmazni a kanyarban alkalmazható taktikákat és szempontokat.
Meg kell tanulni irányítani a figyelmünket. A figyelem uralására nagyszerű módszerek vannak a síoktatás során.
Az egész csomagot képesnek kell lennünk kezelni a többi síelővel együttműködve, forgalmi helyzetekben.