Síoktatónak lenni igazi álomszakma: amikor amit szeretünk csinálni az egyben a munkánk is. A havas hegyek, a síelés, emberekkel kapcsolatban lenni. A legnagyobb örömet mégsem ezek okozzák, hanem amikor a tantíványunk boldog, mert sikert ér el, amikor tényleg elkezd sokkal jobban síelni.
Emese és Zsolt az ősszel kezdett jönni a táborainkba, határozott céllal. Több helyen is voltak már síoktatáson, vegyes eredményekkel, és úgy döntöttek, hgoy adnak maguknak még egy esélyt és megpróbálják velünk. Elszántak voltak, de nem volt könnyű dolguk. Vegyes alapokkal érkeztek és meg kellett dolgozniuk azért, hogy értsük egymást. Nálunk nem a megszokott, sematikus, látványos épülő feladatok vannak. Ott könnyű megérteni a dolgokat, még ha jól megcsinálni nagyon nehéz is: tartsd a botot pl. tálcatartásban vagy függőlegesen, vagy húzd mindkettőt oldalt a földön! Vagy: egyik kéz csípőn, másik előre nyújtva, esetleg tartsd az ívbelső sílécet az ívkülső felett keresztben stb. Mi a belső érzésekre figyelünk, apró mozdulatokat, izomfeszüléseket használunk, kívülről sokszor csak a gyakorlott szem látja a történéseket. Szerintünk a síelés ezekből áll és nem a színpadi előadásból. A síelés lényege a helyes és egészséges testtartás megőrzése a lejtőn és a kanyarban, ehhez pedig finom izomtónusok szabályozása kell. Apró részleteket rakunk össze, mozaikokat, nem a teljes képet. Az időre bízzuk, hogy az agyunk dolgozzon a részleteken, és mindenkinek összerakja a saját képét, amit mindenkinél kicsit más lesz, mert más a mozgásos múltunk. Odafigyeltek és egy idő után elkezdték felvenni a fonalat, de komoly közös munkánk volt, amíg felfedezték a korábbi évek keverékében a saját mozgásukat. Eltelt a szezon, igyekeztek többször hóra kerülni, majd áprilisban a szezon lezárására visszajöttek egy kis frissítésre. Evivel el voltunk képedve: összeszedett, kontrollált síelést mutattak, látszottak benne az őszi táborok mozaikcsempéi, de már egy-egy képpé összeállva. Persze semmi sem tökéletes, mindig maradnak újjab részletek fejlődni, de Emese és Zsolt megadta az örömet a szezont ilyen módon bekeretezve. Köszönjük!