A síelésben olyan gyakran emlegetett középhelyzet a gyakorlatban egy használhatatlan közhely. Ha keményebben akarunk fogalmazni, nagyon sok hibának az a forrása, hogy középhelyzetben akarunk lenni, miközben a középhelyzet nem ott van, ahol gondoljuk.
Beállítjuk a középhelyzetet olyankor, amikor sehová nem megy a síléc, azaz állunk a vízszintesen. Középen állunk, kb. a kötés felett. A lejtőn ez már nem érvényes, a kanyarban főleg nem. Ráadásul a középhelyzet nem egyetlen pont, hanem egy tartomány, amiben folyamatosan mozgunk. A kanyar különböző szakaszaiban más és más helyen van a súlypontunk.
Az alábbi képen Takao Maruyama látható két egymást követő fázisban az élváltást környékén. Nézhetjük a középhelyzetét a síléc közepéhez képest vagy a talajra kb. merőlegesen is, mindegyik esetben teljesen máshol van a súlypontja. A képen látható két fázis egyike sem magyarázható meg a „nem túl elöl, nem túl hátul” vagy a „legyünk középen” kifejezésekkel.
A súlyponti helyzet folyamatosan változik, méghozzá nem csak a léc hossztengelyéhez képest, hanem a térben.
Ha valóban hasznosan akarjuk megfogalmazni, akkor azt kell leírni, hogy
egyrészt a kanyar melyik szakaszában hol célszerű lennie a súlypontnak az alátámasztáshoz képest a térben,
másrészt milyen módon, milyen izomműködésekkel kell elérni ezt a helyzetet.
Sokféle módon lehet az elöl-hátul helyzetet szabályozni, ráadásul a kanyar különböző szakaszaiban különböző módokon. A testet többféleképpen el lehet rendezni, vannak akik a felsőtest vagy a karok előre helyezésével akarnak középhelyzetet elérni, mások a lábbal szabályozzák inkább. Mindegyik esetben más lesz a megoldás.
Visszatérve a workshopra, ők láthatóan a boka hajlásszögével kezelik a középhelyzetet, ami közelebb áll a mi felfogásunkhoz, bár mi mást is használunk erre. Ugyanakkor ez erősen befolyásolja azt a bizonyos „ankle positiont”. Nem könnyű ugyanazt az alkatrészt finom kormányzásra és a test tömegközéppontjának szabályozására is használni egyszerre. Lesznek pillanatok, amikor ez a két cél ellentmondásba is kerülhet, máskor pedig az egyik lágy, finom izomtónust igényelhet pont akkor, amikor a másik nagy tömeg megtartását nagy erőkifejtéssel.
A képeket megnézve az látható, hogy törekszik fenntartani a boka hajlítását, és azzal szabályozni a súlyponti helyzetet, tehát elsősorban nem a felsőtestével játszik. Ezzel együtt az élváltásnál még ő - az elképesztően magas testkontrolljával - sem tudja fenntartani ezt, és kicsit kinyílik a bokaszög. Ebben az esetben a felsőtestével kénytelen ellensúlyozni. Ennek a jelenségnek a kulcsa az általuk 4 órára tett apexnél van (ez az a szakasz, aminek a lényeges elemei nem hangzottak el). Ott kell kialakítani azt az előfeszülést, ami megakadályozza a bokaszög kinyílását és egyben ott kell előkészíteni a mély helyzetű élváltás nagyon bonyolult mozgáskoordinációját (szerintem ez az egész japán síelés kulcsmozzanata).
Ebben az esetben ugyanoda térünk vissza: a középhelyzet alapját a test szempontjából a boka-láb-medence rendszer képezi a hatékony testtartással együtt, kiegészülve a testséma térbeli tájékozódási feladataival.